Az ember kicsi kora óta keresi a helyét a társadalomban, próbál beilleszkedni. Már az óvodában megkezdődik a barát-nem barát kérdése, s az iskolában, felsőbb oktatási intézményekben komolyabbá válik. Meghatározó lehet a baráti kör a viselkedésben, a feladatteljesítésben, az életben. Az már másik dolog, hogy a barátok eltolhatják jó, de rossz irányba is egymást. Egy a nem tanulás miatt elszúrt élet nehéz helyzetbe sodorhatja birtoklóját, aki felnőtt fejjel már hiába bánja, amiért nem küzdött.
A szegényebb körülmények között élőkre valóban igaz, hogy nem úgy élnek, ahogy szeretnének, hanem ahogy tudnak. Nem vehet meg egy minimálbérből élő ember a családjának, illetve magának, amit kíván, de törekszik arra, hogy a lehető legjobbat kapják közeli rokonai, s fenntartsa őket. Az ilyen ember vágyik a jobbra, sokat tesz érte, hogy nagyobb karriert fusson be álmai eléréséhez. Ám a boldog élethez nem minden esetben van szükség pénzre. Ha szeretet uralkodik a szegény emberen, lelkileg gazdag ember. Az egészség szintúgy nagy kincs. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embernek egész életében azzal a tudattal kell élnie, hogy ő beteg és nem tehet ellene semmit. Korlátozva van, nem élhet teljes életet, úgy kell élnie, ahogy tud. A civilizáció fontos. Az ettől elzárva, elhúzódva élő emberek lelkileg gazdagok lehetnek, boldogak a saját világukban. Azonban a betegség, a rossz higiéniai viszonyok miatt főként oda is elér. Viszont nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz a gyógyításra, s egy komolyabb járvány játszva elpusztíthatja az ott élőket. Ahol nagyon nagy a szegénység, és a civilizálatlanság a módi, ott is él ember. Él, és élni akar, nem adja fel, küzd, amíg ereje bírja. Nem él úgy, ahogyan szeretne, de úgy él, ahogy tud, és mégis él. Az ilyen sorsot kapó társaink megmentői a misszionáriusok, akik, ha nagyban nem, de egy kicsit megkönnyítik ezt a küzdést. Bár itt kis segítség is sokat számít. A gazdag ember sem biztos, hogy úgy él, ahogy szeretne. Minden ember szerető és hűséges társra, egészséges gyerekekre, gondtalan életre vágyik. Akinek sok pénze van, megveheti magának a gyönyörű lakást, de mi értelme van, ha nem várja abban otthon a boldog családja és a párja? Illetve, ha van neki esetleg, megveheti neki a legjobb autót, értékesebbnél-értékesebb tárgyakat, de mi értelme, ha csak emiatt tűri őt el? A szeretetet és az egészséget nem lehet pénzen megvenni, tehát a gazdag is csak úgy él, ahogy tud, s nem úgy, ahogy szeretne.
El kell fogadni, amit a sors kimért ránk, törekedni kell a legjobbra, ahogy csak tőlünk telik.









--
Our deepest fear is not that we are inadequate. Our deepest fear is that we are powerful beyond measure. We ask ourselves, Who am I to be brilliant, gorgeous, talented, fabulous? Actually, who are you not to be?
--
SORRY FOR MY ENGLISH!
" An eye for an eye, and soon the whole world is blind" / Ghandi /
Béke tesó! Tüdőgyuszi a király!
Let's see and comment my pics
Member of:
=Fujifilm-Club
~TransylMania
Previous PageNext Page